top of page

Mi a köze az anyagoknak a boldogságodhoz?

Amikor kisgyerek voltam, rengeteg időt töltöttem a nagyszüleimnél. Szép kertes házikójuk volt, nem messze a Duna parttól. A napjaim egyszerűen teltek:amíg a nagyszüleim délelőtt a munkájukat végezték én a házban játszottam: felfedeztem nagymamám kincses szekrényét, melyben anyagokat és egyéb kellékeket tárolt. Megtapogattam a textileket, szagolgattam, gyűrtem, simogattam őket. Délután a kertben gyümölcsöket szedtünk, a homokban ülve játszottam, majd később a Duna partján sétáltunk és kavicsokat dobáltam a folyóba, faágakkal, kövekkel játszottam. 

Pár játékom volt csak, nem sok, de azokat is ritkán használtam, mert jobban érdekelt minden más. 



Keveset találkoztam olyan anyagokkal, melyek nem voltak természetesek és ennek megfelelően is reagáltam, amikor valami műanyaggal találkoztam: ha hozzáértem, viszolyogtam. …és ez ma is hasonló, csak már néha be tudnak csapni: azt hiszem, hogy lent tapogatok, majd kiderül, hogy az egész poliészter. 

Abban már nagyjából megszületett az egyetértés a világban, hogy a műanyagok nagyon káros anyagok, de jelen vannak és nem tűnnek el, csak azért, mert mi egy ilyen megállapítást tettünk. 

Viszont mi, mint egyének lehetünk tudatosak és előrelátóak úgy, hogy közben nem szorongunk. 


Öntámogató tudatosság


Ez a tudatosság ott kezdődik, hogy pontosan definiáljuk magunkat, a saját igényeinket és ehhez formáljuk környezetünket. 

Nem egyszerű feladat, de nem lehetetlen. Manapság nagyon háttérbe szorul a kapcsolat a saját közvetlen környezetünkkel, mert kész dolgokat vásárolunk: kész ruhákat, kész bútorokat, kész megoldásokat, pedig az a folyamat, hogy hogyan varrjuk meg a saját ruhánkat a saját testünkre, hogyan tervezzük meg a saját hálószobánkat a saját egyedi igényeink szerint egy mély, bensőséges kapcsolat, mely építi a lelkünket is. 


Az első lépés a tudatosság felé az érintés minősége. Ez a legfontosabb kapcsolatunk a külvilággal, millió és millió információt szolgáltat az agyunknak minden nap. Ha olyan anyagok vesznek körül, melyek számunkra irritálóak, a testünk előbb-utóbb jelezni fog. Finom, puha, természetes anyagok között minőségi a kapcsolódás. Mélyíti a kapcsolódást, ha az anyag kézzel készült, illetve akkor a legjobb, ha ismerjük a készítőjét.

Ma már a szintetikus, mesterséges anyagokkal való kapcsolat is nagyon csalogató, hiszen a plüssöket, minky anyagokat ölelgetni nagyon jó. Pihe-puha, finon selymes tapintásű plédek, pulcsik, melyekről kiderül, hogy akrilból vannak- még akkor is ha kasmínak hirdették.

Nagyon nehéz egy laikus embernek megállapítani, hogy melyik anyag természetes, melyik szintetikus, viszont a biológiánk okos és reagál.

Anyagsimeret oktatáson erről sokat beszélünk!



A második lépés:  Megtalálni azokat a formákat, színeket, melyek kényelembe helyeznek és lelassítanak, megnyugtatnak. Mindenkinek van az életében olyan emlék, mely jó érzéssel tölti el. Érdemes azt az emléket felnagyítani, elemezni és valahogy visszahozni a jelenbe is.

A színek nagyon jó hatással vannak az emberre még akkor is, ha valaki letisztultságot, minimalizmust kedvel. 



A harmadik lépés: Jó viszonyt kell fenntartani a saját környezetünkkel. (Nem a rumlira gondolok, mert a rendezett káosz nagyon hasznos tud lenni.) Nem mindegy, hogy milyen tárgyakkal vesszük körül magunkat. Lehet a repülő tigrises bögre trendi, a svéd fiatalos díszpárna limitált kiadású, de ha nem a lelkünkhöz szól, nem valódi érzelmeket és tapasztalatokat közvetít, akkor valójában csak egy tűzoltó vásárlás eredménye, mely hamarosan a szekrény aljában, vagy Vinted-en landol. 


A vásárlás élménye tényleg ad egy felemelő boldogságérzetet: a jutalmazó központja az agyunknak - nucleus accumbens- dopamint lök ki, mely egy boldogságérzettel tölt el rövid idegig, ugyanakkor meggátolja a prefrontális kéreg normális működését, ami alaposabban átgondolná a vásárlást, racionálisabb cselekedetek felé irányítana. 


Ezzel szemben, amikor saját kezűleg készítünk valamit, az agyban egészen más történik. A Flow-állapotban a prefrontális kéreg nem leáll, hanem átrendeződik: az önkritikus belső hang elcsendesedik, miközben a figyelem és a kreativitás felerősödik. Oxitocin és szerotonin szabadul fel — ezek nem a pillanatnyi löketet adják, hanem a tartós elégedettséget, a nyugalmat és a kötődés érzését. Éppen ezért hívjuk az oxitocint szeretet hormonnak. 


Amikor egy természetes anyagot megsimítasz, a bőrödben lévő C-taktilis rostok aktiválódnak. Ezek az idegrostok kifejezetten a lassú, gyengéd érintésre reagálnak, és közvetlenül az agy érzelmi központjaihoz küldenek jelzést. Ez ugyanaz a rendszer, ami a csecsemőkori bőrkontaktusban a biztonságérzetet adta.

Ezért más egy saját kezűleg megvarrt ruha, lakásdekorációs termék mint egy kattintással megrendelt csomag: az egyikben benne van a tested emléke, ahogy az anyagokkal kapcsolódtál, a másikban egy dopamin löket, ami öt percig tart.


Az, hogy ennek az információnak a birtokában többet fogsz simogatni anyagokat, már egy nagyon jó lépés a tudatosság felé! 

Számodra mely anyagok okozzák a legtöbb örömöt és mely anyagoktól viszolyogsz? 


Hozzászólások


Szabászolló

Molyoló textilműhely

1146. Budapest,

Dózsa György út 17. 

Anyagismeret, Szabás, Varrás, Gézi kötés, Gépi kötés,  

  • Facebook
  • Instagram
  • Pinterest
  • Youtube

Email címünk:

hello@molyolo.com

Telefonszám: 

+36301641221

bottom of page